Írta: Feketéné Lendvai Katalin

2009. szept. 15.

Élt a város szélén egy szegény ember. Pénze kevés volt, de szíve annál nagyobb. Ennek a szegény embernek hétféle betegsége vót.
Naphosszat imádkozott, Urához fordult kegyelemért.
Urához fordult a mindennapi betevő falatért, mindazért a kegyelemért, ami számára megadatott.
Telt múlt az idő, hónapok, évek teltek el, az orvosok nem értették,- mi történt, hogy az öreg még mindig él (már rég eltemették vóna).

Az öreg pedig békében, biztonságban élt.
Mindennapi felajánlásával életét Ura kezébe helyezte, szívében nem vót helye félelemnek.
Békében, beletörődve a sorsába, amit az Úr reá szabott tengette életét.
Egyszer aztán gondolt egyet, hogy megvizsgáltassa magát…
Hisz évek, hosszú évek teltek el, és ő nem rosszabbul, hanem bíz'á sokkal jobban élt.
Elment a tudókhoz, a városi orvosokhoz. Akik mindent alaposan megvizsgáltak, átvizsgáltak, de sehol semmi bajt nem találtak.
Rácsodálkoztak, - Tán félreértés történt?
Rossz diagnózist adtak?
Behívatták az öreget.
- Bátyám, itt valami csoda történt bízá.
- Nem találtunk semmiféle ördöngösséget magában.
- Oszt mit csinált kigyelmed?
Az öregnek elhomályosodott a tekintette,- legszívesebben térdre vetette vóna magát, (de ez mégse való gondolta),- így zavarában gyűrött, jól kiszolgált fejfedőjét szorongatta.
- Semmi különöset nem csináltam Urak, csak szívemből imádkoztam.
Nap mint nap imádkoztam, életemet az Úrnak felajánlottam.
Hisz nélküle az én életem egy fabatkát sem ér.
Oszt meg,- mondta, az Úr jobban tudja mi az ember dóga.
Jobban tudja, hol van rá szükség…
Én szívemből hirdetem az Ő dicsőségét, azzal kelek azzal fekszem le.
Ő az én útmutatóm az irányadóm. Nélküle semmire nem mennék bíz'én.
Az orvosok összenéztek;
Csuda ember maga,- mondták,- különös furfanggal bír.
Az öreg rájuk csodálkozott.
- Furfang? Hogy mondhatnak ilyet tudó urak?
Az én életem benne van Isten kezében, nincs ebben semmi ördöngösség.
Tiszta szándék és akarat vezérel engem.
Megadom ami a Királyé, ami a Vezéré, a MINDENHATÓÉ.
Mindennap megköszönöm, hogy adott számomra itt a Földön még egy napot, és azt teljességben, méltósággal tölthetem el, hisz nélküle semmivé lennék.
Az orvosok tágra nyílt szemmel bámultak, zavarukban újra a beteglapra néztek, és jól olvasható írással rájegyezték, - Téves diagnózis, (gyógyult).
Hát így vót bíz'á;
Az öreg hazaballagott, újra egy imát mondott, miért számára mindez megadatott. Aztán kiment az állatokhoz, - megeteti őket, jó szóval illeti őket - hisz ők is rászolgáltak.


2009. szept. 15.
Írta: Feketéné Lendvai Katalin